2014. február 23., vasárnap

II. FEJEZET

„Harry szemszöge”
Halálra unom magam, miközben a hotel igazgatója a létező összes dolgozót bemutatja. Látom, Lux is hasonló véleménnyel van.
- Ugye itt van Lux is, akihez kertetek külön animátort. A szálloda legjobb ilyen téren dolgozó alkalmazottját választottam. - mondta az igazgató, bár a nevét már elfelejtettem. - A neve Sarah Wolf és 18 éves. Imádja a gyerekeket. Sarah légy szíves gyere be.
És ekkor belépet ő. Ő, akiben valami megfogott egyből. Valami, amit nem tudok elmagyarázni.
- Ööö…Sarah Wolf vagyok, bár gondolom, ezt tudják. - szólalt meg csilingelő hangján.
- Az összes ittlévő felnőtt nevében megkérlek, hogy tegezz minket. – szólalt fel Paul.
- Rendben. - most már több határozottság volt a hangjában.

„Sarah szemszöge”
Meglepődtem, hogy milyen sok ember ül a teremben.
- Sarah figyelj, mert elmondom, hogy kikkel fogsz a legtöbbet találkozni. – mondta Petrik – Lux-ra fogsz vigyázni. Ő az a kis cuki kislány. Ott vannak a szülei Lou és Tom. – húszas éveiben járó nő és férfi intett nekem. Kedvesnek tűnnek. A nő vagyis Lou ölében ott ült Lux. Imádni vallóan cuki – Paul a menedzser. Srácok és barátnőik is itt vannak. Nem tudom mennyit hallottál a One Directionról?
- A barátnőm szokott róluk mesélni. De a neveket nem tudom.
- Rendben. Akkor Zayn és Perrie. – egy szőke hajú lány és egy fekete hajú fiú intett + még egy barna hajú fiú is. Akkor most ki is Zayn? – Louis rakd le a kezed.
-  Ajj, de most miért. –  nyavalyog a barna hajú fiú ööö… Louis.
- Ne szívasd szegényt. – szólt rá Paul.
- Hagyjad. Van egy bátyám, aki állandóan ugyan így szívat. Már csak röhögök rajta.
- Á, én már most bírlak. Meg a bátyádat is. – Louis
- Oké, folytassuk. Louist már ismered. A barátnője Elenor. – egy gyönyörű barna hajú lány intett mosolyogva Louis mellől – Rendben, akkor Daniella és Liam.
- Daddy Direction. – egy göndör hajú fiú kiabált be. Ezek után egy göndör hajú lány és egy rövid barna hajú fiú intett.
- Én lennék az!- szólt a fiú, Liam. Daniella csak kuncogót rajtuk.
- Rendben Humor Harold, folytassuk!
- Az én vagyok. – szólt a göndör.
- Tessék? – ezt nem értettem
- Haroldnak hívják. – Paul
- Csak Harry! Nem szeretem a Haroldot, túl régies. – szóval a göndör Harrynek hívják.
- Még egy pici figyelmet kérek, már csak Niall van hátra. – látszólag már mindenki unta. Már egy picit én is.
- Sarah figyelj! A szöszi, aki eszik ő Niall. Ő az ötödik banda tag. – Petrik
- Nem csak most, hanem mindig. – Louis. A többi csapat tag felnevetett.
- Mármint?
- Tudod Niall állandóan Éhes és állandóan eszik. Louis erre gondolt. – magyarázta Liam.
- Na jó, itt végeztünk. Legyetek szívesek átfáradni a bárba egy álló fogadásra. sarah legyél, szíves te is gyere velünk.
- Rendben. – A terem lassan kiürült, épp el akartam indulni, mikor meghallottam egy édes nevetést. Oda fordultam és megláttam Luxot. Ott ült egyedül a lépcsőn és nevetett. Körül néztem, de nem láttam a szüleit.


- Hát a szüleid, drágám?
- Elmentek. – kacagott
- És téged itt hagytak?
- Ühüm. Elbújtam.
- De kis rosszcsont vagy. Gyere, megkeressük őket. – megfogtam a kezét és el akartam indulni.
- Sarah vigyél! Léci! Léci!
- Rendben, rendben. Gyere! – elindultunk be a bárba. Fél úton járhattunk, amikor valaki Lux nevét kiabálta, majd Harry jelent meg előttem.
- Ó, Lux téged kerestelek. – Harry hangjában aggodalmat véltem felfedezni
- Hajji bácsi! Hajji bácsi! - kiabálta és én letettem őt a földre.
- Gyere Lux! Sarah te is jössz?
- Igen, persze. – majd folytattuk utunkat a bárba


 

2014. február 17., hétfő

I. FEJEZET



" Harry szemszöge "


Véget ért a Take me home turné. Sajnálom mert ez az életem, és imádom a rajongóinkat, de egy kicsit örülök is h végre hazamehetek pihenni. Apropó a pihenésről jut eszembe, azért, hogy ne csak egy sziával köszönjünk el egymástól, olyan ötletem támadt, hogy menjünk el közösen (kb. 80 fő) nyaralni. Elmondtam a srácoknak és tetszett nekik az ötlet. Szóltam Paulnak, hogy foglaljon helyet egy Madridi szállodában, és honlap indulhatunk is.Niallal indultunk éppen kajáért ( nem is tudom ezen miért csodálkozom, hiszen ő mindig éhes) amikor a folyosón megláttam Lux-ot , a keresztlányomat, imádom hihetetlenül cuki.Kiabálni kezdtem, hogy észrevegyen, ekkor odarohant hozzám.
  - Harry bácsi, hoztok nekem is valami finomat! - Nem is értem, hogy lehet ilyen okos egy kis csöppség.
  - Persze picur, hamarosan jövünk, légy jó! - Azzal egy puszit nyomtam az arcára és már indultunk is.
Útközben Niall megint felhozta a csajokat, mivel mind a ketten szinglik vagyunk sokszor beszélgetünk erről. Igaz mindig is voltak és vannak is futó kapcsolataim, de eldöntöttem, hogy komolyabb kapcsolatra vágyom és lassan talán elkezdem keresni az igazt, aki a gyermekeim anyja lesz majd. Visszaértünk és már mindenki tudta hogy nyaralni megyünk és holnap 6-ra a reptéren kell lenni.Kicsit korán, de legalább a bemutatkozás előtt ki tudunk pakolni. Összepakoltam és lefeküdtem aludni. Jól aludtam, és kipihentem magam. levittem a csomagokat a kocsihoz, és elindultam a reptérre. Mindenki időben itt volt, így indultunk is. A gép felszállt, beraktam a fülest a fülembe és csak gondolkodtam, mindenről: az életről, családról, barátokról......




" Sarah szemszöge"


Borzalmasan aludtam. Azt álmodtam, hogy Lux ( a kislány) nem szeretett meg , sőt amikor meglátott elkezdett sírni.remélem nem fog megtörténni. Nagy-nehezen kikászálódtam az ágyból és úgy döntöttem a legjobb lesz ha lezuhanyzom és elfelejtem ezt az egészet. Elvégeztem a dolgaimat a fürdőben és, elmentem reggelizni a konyhába. Elég korán volt még, de inkább elkezdtem hajat mosni, sminkelni és felöltözni, hogy minden tökéletes legyen. Azt hiszem megtaláltam a tökéletes összeállítást ami tükrözi a személyiségem,csajos,  de nem kihívó.
Igaz 11-re kellet menni, de 10-kor már elindultam, még beugrottam a starbuksba egy kávéért, amit útközben fogyasztottam el.









10:45 volt amikor beértem a hotelba.Bejelentkeztem a recepciónál.
  - Szia Petra! - ő volt a recepciós lány - Gondolom Petrik mondta, hogy mostantól két és fél hétig, egy kislányra fogok vigyázni.
  - Szia! Igen mondta, és megkért, hogy szóljak ha ideértél menj be a kisterembe, a többiek már a konferenciateremben gyülekeznek. Szólok neki, hogy megjöttél.
  - Rendben akkor indulok is. - Bementem a kisterembe, ezt és a konferenciatermet egy fóliázott ajtó kötötte össze, így még mindig nem tudtam meg kik vannak bent. amikor meghallottam Petriket megnyugodtam, hamarosan 11 óra kicsit kezdtem izgulni, amikor kinyílt az ajtó és Petrik lépett be rajta.
 - Szia Sarah örülök, hogy itt vagy. Hamarosan kezdünk. A bemutatkozás menete a következő: elkezdek velük beszélgetni, mondok pár szót a szállodáról, és jöttök ti. Először a saját recepciós, majd a két szakács, a két pincér, az úszómester és te. Bemutatkoztok és neked majd bemutatjuk a gyerekeket is. Ezután lesz egy kis állófogadás amire persze te is hivatalos vagy.Remélem így megfelel, és ne izgulj, nagyon  jó fejek a picik pedig tündériek.
  - Igen így jó lesz, és próbálok nem izgulni.
  - Akkor ha szólítalak légy szíves fáradj ki.
  - Oksa.
  - Most kimegyek és kezdünk is.
Könnyű azt mondani, hogy ne izguljak, ki nem izgul ilyenkor.Ahogy Petrik kilépett az ajtón csak arra figyeltem milyen reakciókat hallok.az biztos amikor kajáról beszéltek mindenki nagyon nevetett. Már csak én vagyok a teremben.Hallom, hogy Petrik a gyerekekről kezd beszélni, görcsbe rándul a gyomrom.Amikor a nevemet mondta, kinyitotta az ajtót és én kiléptem rajta........


2014. február 12., szerda

PROLÓGUS

Sarah Wolf 
Az életem tökéletes volt, szerető család, testvér, barátok és pasi,Leon. Egészen addig, amíg meg nem csalt. Megbocsátottam neki, de most már tudom, hogy hiba volt. Újra és újra megcsalt, én pedig újra és újra megbocsátottam neki. de most már elég volt. Szakítottunk. VÉGLEG!! De ezt ő nem érti. Állandóan zaklat, már a munkámba sem tudok úgy elmenni, hogy ne találkoznánk. Ezért döntöttem úgy, hogy elköltözöm Madridba. De egyedül a szüleim nem engednek, így jön velem a bátyám is. A munkahelyem áthelyezett egy ottani szállodába, mint animátor. *-* 


                                                                                                    
   SARAH ÉS LEON




 *1 évvel később*

 Épp munkába igyekszem, közben Cammyval beszélek, a legjobb barátnőmmel. Mióta ideköltöztünk 180°-os  fordulatot vett az életem és imádom. Ennél már boldogabb nem is lehetnék. Örülők, hogy akkor elköltöztem. Életem legjobb döntése volt. A gondolkodásom közben megérkeztem a munkahelyemre. Elraktam a telefonom és beléptem az ajtón.Lejelentkeztem a recepción, és mentem is a gyerekbirodalomba.
10-kor jönnek csak a gyerekek, most 8:45 van addig kicsit összepakolok és átöltözöm.Imádom a gyerekeket, erről ma is megbizonyosodtam. Egész délelőtt játszottunk, hihetetlen mennyi szeretet fér bele egy ilyen kis testbe (több mint a pasikba az biztos). Megérkezett a váltótársam, éppen indultam volna ,a mikor odaszól, hogy az igazgató, Petrik, szeretne velem beszélni és amikor ráérek menjek be az irodájába. Elköszöntem és mielőtt Petrikhez indultam volna bementem a mosdóba egy kicsit összeszedni magam. Miközben rendbe raktam a sminkem azon gondolkoztam miért hívathat be, lehet nincs megelégedve a munkámmal vagy ki akar rúgni. Ezektől a gondolatoktól kicsit megijedtem. Összeszedtem magam és elindultam az irodája felé.Kopogok, majd benyitok, kedvesen fogad és mosolyog most már szinte biztos vagyok abban, hogy nem fog kirúgni.
-Kérlek foglalj helyet, Sarah!
-Köszönöm.-mondom halkan és leülök kanapéra.
-Ne félj nem rossz hírt szeretnék közölni, pont ellenkezőleg. Néhány órája érkezett egy foglalás , két hétre lefoglalták az első két emeletet. Egy banda, most lett vége a turnéjuknak és szeretnének ezzel kedveskedni az egész stábnak.Természetesen ők is velük tartanak.
-És nekem milyen feladatom lenne velük? -Kérdeztem értetlenül.
-Pont most akartam mondani.Érkeznek velük gyerekek is.Külön kértek hozzájuk egy animátort.Egy 3 éves kislányra kellene vigyáznod 0-24-ben.Ez azt jelenti reggelitől-vacsoráig vigyáznod kéne rá. Azért gondoltam rád, mert kitűnően bánsz a gyerekekkel és soha semmi panasz nem érkezett. Persze ezért ők külön fizetnének téged.Na, elvállalod??  - Nézett rám kérlelően.
-Hát, ha belegondolok jó jönne a plusz pénz és miért is ne, rendben vállalom. -mondtam határozottan
-Örülök neki, holnap érkeznek lent a konferencia teremben lesz egy kis bemutatkozás, hogy mindenki tudja ki kicsoda.Holnap még nem kell a kislányra vigyáznod. E-mailben átküldök róla néhány információt, kérlek nézd át majd őket. És akkor holnap találkozumk.
-Köszönöm még egyszer a lehetőséget, akkor holnap.Szia.  -Nagyon feldobott lettem örülök neki, hogy bízik bennem és rám hagy egy ilyen feladatot. Most már csak azon kell gondolkoznom , hogy kik lehetnek azok. Hazafelé menet csak ezen kattogott az agyam.Miért pont ide jönnek?Miért kell nekik saját animátor? Miért pont én? Sok kérdés van még bennem, de majd holnap minden kiderül.