~"Harry szemszöge"~
Mégis mit képzeltem, mintha ők majd megértenék ezt elsőre, én sem tudtam felfogni, pedig én tapasztaltam is. Rossz ötlet volt átjönni, szó nélkül vissza mentem a szobámba, elegem volt ebből, az egész helyzetből, nyugodtan menjenek be, próbálkozzanak nála, én nem akarok mindent újra felidézni. Újra bekapcsoltam a tv-t, csakúgy mint egy órával ezelőtt, levetkőztem és egy szál boxerben feküdtem be az ágyamban. A csatornák között szörföztem éppen, amikor Sarah köszönt vissza a képernyőről, nem kapcsoltam tovább.
"..... Miszerint Harry Styles elhagyja a kórházat, miután össze veszett barátnőjével, az ismeretlen forrás szerint a sztár megzuhant állapotban hagyta el a kórházat és képek is bizonyítják, hogy órákig sétált a szakadó esőben. Mire is lehet ebből következtetni? Nem sokat tudunk barátnőjéről, egy biztos kórházban van, és Harry Styles sokat van mellette, azonban a mai tények alapján, mégsem olyan tökéletes a kapcsolatuk mint gondoltuk. További részletekért tartsatok legközelebb is velünk itt a Celebek a reflektorfényben, szép estét... " Mégis mi volt ez az egész, tudtam, hogy mocskosak az újságírók, de hogy ennyire. Egy: senki sem állította, hogy egy pár vagyunk, kettő: és ők semmit sem tudnak róla, egyáltalán, hogy beszélhetnek így róla. Ugyan már csak hitegettem magam azzal, hogy eljövök, egy percet sem bírok ki anélkül, hogy rá ne gondolnék, tudom mit kért tőlem, de nem tudom megtenni, mellette kell legyek ahhoz, hogy biztonságban tudjam őt. Azonnal öltözni kezdtem és a kórházba indultam, meg megálltam egy éjjel nappali boltban és vettem egy csokor virágot. A kórházban már ismerősként fogadtak, igazából akkor jövök és megyek amikor akarok, elég sok pénzt fizetek is érte, de ez mind megéri nekem.
- Alszik már? - kérdeztem az éppen ügyeletes nővértől
- Megnézem. - mondta és intett, hogy menjek vele, az ajtóban megállt és bólogatott. Halkan nyitottam ki szobája ajtaját, csak a hold fénye világította meg a szobát, csend volt, halk szuszogása megnyugtatóan hatott rám. A virágcsokrot az asztalra helyeztem és a kis kanapén foglaltam helyet, próbáltam mindezt halkan, de nem igazán sikerült, ahogy leültem, ő fordult egyet az ágyban, és motyogni kezdett, nem tudtam, hogy beszél álmában, próbáltam kivenni a szavakat, kevés sikerrel. "Sze...sze..szeretlek, én is szeretlek" tisztán ejti ki a szavakat, és közben mosolyog, el sem hiszem, hogy ezt hallom a szájából, nem pont így képzeltem el, ahogy először mondja nekem, de ez is tökéletes, és nem igazán érdekel ki is van az álmaiban, mert még így is olyan valósnak tűnik. Levakarhatatlan a mosoly az arcomról, és az amit belül érzek le írhatatlan.
"..... Miszerint Harry Styles elhagyja a kórházat, miután össze veszett barátnőjével, az ismeretlen forrás szerint a sztár megzuhant állapotban hagyta el a kórházat és képek is bizonyítják, hogy órákig sétált a szakadó esőben. Mire is lehet ebből következtetni? Nem sokat tudunk barátnőjéről, egy biztos kórházban van, és Harry Styles sokat van mellette, azonban a mai tények alapján, mégsem olyan tökéletes a kapcsolatuk mint gondoltuk. További részletekért tartsatok legközelebb is velünk itt a Celebek a reflektorfényben, szép estét... " Mégis mi volt ez az egész, tudtam, hogy mocskosak az újságírók, de hogy ennyire. Egy: senki sem állította, hogy egy pár vagyunk, kettő: és ők semmit sem tudnak róla, egyáltalán, hogy beszélhetnek így róla. Ugyan már csak hitegettem magam azzal, hogy eljövök, egy percet sem bírok ki anélkül, hogy rá ne gondolnék, tudom mit kért tőlem, de nem tudom megtenni, mellette kell legyek ahhoz, hogy biztonságban tudjam őt. Azonnal öltözni kezdtem és a kórházba indultam, meg megálltam egy éjjel nappali boltban és vettem egy csokor virágot. A kórházban már ismerősként fogadtak, igazából akkor jövök és megyek amikor akarok, elég sok pénzt fizetek is érte, de ez mind megéri nekem.
- Alszik már? - kérdeztem az éppen ügyeletes nővértől
- Megnézem. - mondta és intett, hogy menjek vele, az ajtóban megállt és bólogatott. Halkan nyitottam ki szobája ajtaját, csak a hold fénye világította meg a szobát, csend volt, halk szuszogása megnyugtatóan hatott rám. A virágcsokrot az asztalra helyeztem és a kis kanapén foglaltam helyet, próbáltam mindezt halkan, de nem igazán sikerült, ahogy leültem, ő fordult egyet az ágyban, és motyogni kezdett, nem tudtam, hogy beszél álmában, próbáltam kivenni a szavakat, kevés sikerrel. "Sze...sze..szeretlek, én is szeretlek" tisztán ejti ki a szavakat, és közben mosolyog, el sem hiszem, hogy ezt hallom a szájából, nem pont így képzeltem el, ahogy először mondja nekem, de ez is tökéletes, és nem igazán érdekel ki is van az álmaiban, mert még így is olyan valósnak tűnik. Levakarhatatlan a mosoly az arcomról, és az amit belül érzek le írhatatlan.
Az elmúlt három nap ugyan így telt, éjszaka a kórteremben virrasztottam és végig ott voltam vele, szinte minden éjjel beszélt álmában és olyanokat mondott amiktől csak egyre biztosabb lettem abban, hogy nem hagyhatom veszni a lehető legjobb dolgot ami velem történik, csakis azért mert egyben nehéz is. A mai éjszaka viszont más volt, később is mentem, de a nővérek nem akarták, hogy bemenjek a kórterembe, mert szinte biztos, hogy ébren van, egész nap aludt. Így csak a folyosón ültem. Fáradt voltam, nem sokat aludtam, éreztem, hogy hamarosan el fogok aludni, ezért egy kicsit kényelmesebb pózt vettem fel, már amennyire ez lehetséges egy műanyag széken.
~"Sarah szemszöge"~
Mellettem volt minden éjszaka, amióta elküldtem, mindig vissza jött, tudtam hogy mellettem van. Reggel egy csokor virág fogadott. Nap közben üres volt a kórház nélküle. Esténként úgy feküdtem le, hogy tudtam mellettem lesz. Ma viszont valami nem úgy történt, ahogy kellett volna, a reggeli vérvétel után rosszul lettem és az egészet napot átaludtam. Éjszaka meg sem próbáltam aludni, nem tudtam volna, csak feküdtem a sötétben és vártam, hogy végre újra mellettem legyen, de nem jött, nem tudom mi történt. Hajnali 3 óra lehetett, magamhoz vettem a laptopomat amit a bátyám hozott be tegnap. A DVD amit Harry még napokkal ezelőtt adott, az éjjeli szekrényem fiókjában hevert, régóta meg akartam nézni, de erre eddig nem volt lehetőségem. Lassan helyeztem be a meghajtóba a DVD-t, és nyitottam meg a fájlokat. Az egyik egy prezentációhoz hasonlító dolog, a másik pedig egy videó. A prezentáció mellet döntött, nem tudom miért is, de talán így kellett történnie, a fül hallgatómat a fülem dugtam és kettőt kattintva a kis ikonra elindult az amire egészen eddig nem emlékeztem:
A kép kockák újra és újra játszódtak le a fejemben, majd megnyomtam az újra indítás gombot. Egyszerű, de lényegre törő mondatok, szavak előzték meg a képeket, minden ott volt ami számított, halványan mintha tényleg emlékeznék ezekre a dolgokra, csak az utolsó néhány másodpercben tűnik fel a zene. Becsukom az ablakot, majd megnyitom a videót, a a dallam ugyanaz, csak sokkal hangosabban, a képernyőn tökéletes alakja jelenik meg, s halkan énekelni kezdi a dalt, szavai melyről törnek elő, arca tökéletesen mutatja a fájdalmat, karcos hangja csak még jobban hangsúlyozta szavai súlyát. Kiráz a hideg, a dalszöveget kezdem figyelni, csukott szemmel hallgatom és egy pillanat alatt megértem, mi mindent is tönkretettem egyetlen szóval. A bűntudat egyre növekszik lelkemben, és az érzés, hogy annyi fájdalmat okoztam neki, elmondhatatlan. Hangja halkul, majd elcsendesül a zene, az üresség marad csak, amitől egyszerűen rosszul vagyok, az üresség amit neki okoztam, azonban sokkal rosszabbul hát rám. Nem kapok levegőt, meg kell mosnom az arcomat, el kell jutnom a fürdőbe. Nagy nehezen feltornázom magamat, lassan kelek fel az ágyról, gyenge lábaim neheze tartják meg testemet, egy pillanatra elvesztem egyensúlyomat, az asztalba kapaszkodom, de az a kerekei miatt megmozdul, és a váza a gyönyörű virágcsokorral együtt felborul és legurul az asztalról. A váza szilánkokra törik, persze a legjobbkor történik minden, az ágyam végénél a földre térdelek, és próbálom összeszedni a nagyobb szilánkokat, tenyerembe pakolom őket, kicsit szorítok a fogáson, nehogy kipotyogjanak. Hirtelen óriási fájdalmat érzek és a földre dobom az üveg darabokat, mély seb húzódik végig bal tenyeremben, a vér megállás nélkül folyik végig a kezemen, remegni kezdek, el kell jutnom az ajtóig, segítséget kell kérnem. A nehézségek ellenére sikerül felállnom, jobb kezemmel a balt szorongatva, totyogok kifelé, óvatosan nyomom le a kilincset. Az ajtó nyitódására, Harry mocorog, lassan nyitja ki fáradt szemeit.
- Kérlek, szólj valakinek - suttogom halkan
- Mi történt? - mondja rekedtes hangján, s kezei közé fogja enyémet
- Csak szólj valakinek - hajtom le fejemet, óvatosan engedi el kezemet, és felpattanva rohan a nővérpult felé. Össze vissza beszél, de az ápoló szerencsére megérti, és hozzám siet. Vissza megyünk a szobámba, az ágyra ülve próbálom lenyugtatni magam, a törött üveg, a virágcsokor és néhány vércsepp a földön újra felidézni benne, csodálatos zöld íriszeit, szomorúság bujkált szemében. Az ajtónak támaszkodva áll a kórteremben, szabad kezemmel intek neki, azonnal mellettem terem, megpaskolom magam mellet az ágyat, az jelezve, hogy foglaljon helyet, gyengéden ül le, közel hozzám, amely egyáltalán nem zavar. A maró érzés a bal kezemben csontig hatol, fejemet mellkasának döntöm, és másik kezemmel karjába kapaszkodom, a fájdalom nem enyhül, érzem ahogy a nővér összevarrja a sebet. Harry hátamat simogatva próbál nyugtatni. Könnycseppek szaladnak végig arcomon, majd sötétszürke pólóján landolnak, talán soha életemben nem éreztem még ilyen nagy mértékű fizikai fájdalmat. Halkan szipogva húzódtam el Harrytől, amikor a nővér kész lett, és azonnal távozott is a kórteremből, Harry is követte volna példáját, ha nem szólok utána.
- Van kedved sétálni? - kérdeztem alig hallhatóan
- Persze, - fordult vissza hozzám, és óvatosan segített fel az ágyról.
-Merre induljunk?
-Hát nem sok lehetőség van. - mosolygott, és szépen lassan indultunk el a folyosón, erőtlen voltam, nem sok kellett volna ahhoz, hogy összeesek. Tegnap ebéd óta nem ettem semmit. De beszélnünk kellett, így ha fél lábon is, de megoldom.
-Megnéztem a videót g nagyot sóhajt - tényleg annyiban hagytuk?
- Hát eléggé úgy néz ki.
- Miért?
- Így láttuk jónak.
- És jó ez így?
- Igen, vagyis nem, nem tudom. - magyarázott zavarodottan
- Sajnálom. Viszont egy valamit kérdeznem kell?
- Nyugodtan.
- Ugye nem feküdtünk le? - tettem fel ezt a hülye kérdést, és azonnal röhögésben törtünk ki.
- Nem, biztosan nem. - mondta még mindig kacagva.
- Akkor jó
- Hé!! - vette magára rögtön
- Nem úgy értettem, jó lett volna, vagyis, mindegy, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.- úr isten én nem vagyok normális, mi volt ez az egész, tiszta ciki. Aztán szédülni kezdtem, a falnak dőltem, megelőzve az, hogy összeessek, óvatosan csúsztam le a fal mentén a padlóig
- Jól vagy? - guggolt le mellém
- Csak kicsit megszédültem - felhúztam térdeimet, átkaroltam őket, és megtámasztottam fejemet. - vissza megyünk? - kérdeztem, tökéletes arcát bámulva.
- Persze - karolt belém, és segített felállni, azonban lábaim, nem igazán bírták el súlyomat, így szinte rögtön összecsuklottam. Óvatosan emelt fel, és ölében tartott, amolyan menyasszonnyi stílusban, fejemet mellkasának döntöttem, lehunytam szemeimet, mélyen szívtam be illatát, nagyon ismerős volt. Szépen lassan ballagott vissza a folyosón, majd bevitt a kórtermembe, és gyengéden lerakott az ágyba. Az ajtó felé tartott, amikor szólásra nyitottam a számat:
- Újrakezdjük? - kérdeztem elcsukló hangon, gondolataiból kizökkentve meredt rám
- Biztosan ezt akarod?
- Talán nem kéne?
- Nem tudom.. - hajtotta le a fejét szomorúan - Nem valószínű , hogy sikerülne..
- És ha mégis.
- Rendben..- mondta halkan - akkor reggel. - és égszerűen csak kisétált a szobából.
Sziasztok!!! Hát ez a rész is megérkezett, a videót remélem el indítja, ha nem kérlek hagyjatok kommentet, és próbálom kijavítani a hibát. A blog remélhetőleg egy átalakításon fog átesni hamarosan. Köszönöm, hogy ilyen kitartóak vagytok, örülnék néhány kommentnek és feliratkozónak is... Nagy ölelés: *Anna*
- Kérlek, szólj valakinek - suttogom halkan
- Mi történt? - mondja rekedtes hangján, s kezei közé fogja enyémet
- Csak szólj valakinek - hajtom le fejemet, óvatosan engedi el kezemet, és felpattanva rohan a nővérpult felé. Össze vissza beszél, de az ápoló szerencsére megérti, és hozzám siet. Vissza megyünk a szobámba, az ágyra ülve próbálom lenyugtatni magam, a törött üveg, a virágcsokor és néhány vércsepp a földön újra felidézni benne, csodálatos zöld íriszeit, szomorúság bujkált szemében. Az ajtónak támaszkodva áll a kórteremben, szabad kezemmel intek neki, azonnal mellettem terem, megpaskolom magam mellet az ágyat, az jelezve, hogy foglaljon helyet, gyengéden ül le, közel hozzám, amely egyáltalán nem zavar. A maró érzés a bal kezemben csontig hatol, fejemet mellkasának döntöm, és másik kezemmel karjába kapaszkodom, a fájdalom nem enyhül, érzem ahogy a nővér összevarrja a sebet. Harry hátamat simogatva próbál nyugtatni. Könnycseppek szaladnak végig arcomon, majd sötétszürke pólóján landolnak, talán soha életemben nem éreztem még ilyen nagy mértékű fizikai fájdalmat. Halkan szipogva húzódtam el Harrytől, amikor a nővér kész lett, és azonnal távozott is a kórteremből, Harry is követte volna példáját, ha nem szólok utána.
- Van kedved sétálni? - kérdeztem alig hallhatóan
- Persze, - fordult vissza hozzám, és óvatosan segített fel az ágyról.
-Merre induljunk?
-Hát nem sok lehetőség van. - mosolygott, és szépen lassan indultunk el a folyosón, erőtlen voltam, nem sok kellett volna ahhoz, hogy összeesek. Tegnap ebéd óta nem ettem semmit. De beszélnünk kellett, így ha fél lábon is, de megoldom.
-Megnéztem a videót g nagyot sóhajt - tényleg annyiban hagytuk?
- Hát eléggé úgy néz ki.
- Miért?
- Így láttuk jónak.
- És jó ez így?
- Igen, vagyis nem, nem tudom. - magyarázott zavarodottan
- Sajnálom. Viszont egy valamit kérdeznem kell?
- Nyugodtan.
- Ugye nem feküdtünk le? - tettem fel ezt a hülye kérdést, és azonnal röhögésben törtünk ki.
- Nem, biztosan nem. - mondta még mindig kacagva.
- Akkor jó
- Hé!! - vette magára rögtön
- Nem úgy értettem, jó lett volna, vagyis, mindegy, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.- úr isten én nem vagyok normális, mi volt ez az egész, tiszta ciki. Aztán szédülni kezdtem, a falnak dőltem, megelőzve az, hogy összeessek, óvatosan csúsztam le a fal mentén a padlóig
- Jól vagy? - guggolt le mellém
- Csak kicsit megszédültem - felhúztam térdeimet, átkaroltam őket, és megtámasztottam fejemet. - vissza megyünk? - kérdeztem, tökéletes arcát bámulva.
- Persze - karolt belém, és segített felállni, azonban lábaim, nem igazán bírták el súlyomat, így szinte rögtön összecsuklottam. Óvatosan emelt fel, és ölében tartott, amolyan menyasszonnyi stílusban, fejemet mellkasának döntöttem, lehunytam szemeimet, mélyen szívtam be illatát, nagyon ismerős volt. Szépen lassan ballagott vissza a folyosón, majd bevitt a kórtermembe, és gyengéden lerakott az ágyba. Az ajtó felé tartott, amikor szólásra nyitottam a számat:
- Újrakezdjük? - kérdeztem elcsukló hangon, gondolataiból kizökkentve meredt rám
- Biztosan ezt akarod?
- Talán nem kéne?
- Nem tudom.. - hajtotta le a fejét szomorúan - Nem valószínű , hogy sikerülne..
- És ha mégis.
- Rendben..- mondta halkan - akkor reggel. - és égszerűen csak kisétált a szobából.
Sziasztok!!! Hát ez a rész is megérkezett, a videót remélem el indítja, ha nem kérlek hagyjatok kommentet, és próbálom kijavítani a hibát. A blog remélhetőleg egy átalakításon fog átesni hamarosan. Köszönöm, hogy ilyen kitartóak vagytok, örülnék néhány kommentnek és feliratkozónak is... Nagy ölelés: *Anna*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése