~"Sarah szemszöge "~
Fájt rohadtul fájt, megbántam, soha életemben nem csináltam még ilyet, istenem , de hülye voltam utólag már biztos nem csináltam volna. Mit is gondoltam majd ez segít rajtam, hát nem, csak rosszabb lett. A zuhany végeztével három kis sebtapaszt ragasztottam a sebeimre, és a fürdőben talált hosszú ujjú friss kórházi pizsamába bújtam. Elpakoltam a fürdőben, feltakarítottam, lassan kinyitva az ajtót sétáltam a kórterembe. Az első dolog amit észrevettem az a rend volt a szobában, az ágyam bevetve, az éjjeli szekrényen a dolgaim tökéletesen sorakoztak. Az ágyam végében található kis tologatós asztalon friss gőzölgő tea és még meleg croissant fogadott, tudtam ki hozta ide, újra gondolatok futottak át az agyamon, azonnal a levelet kezdtem keresni, végül a kukában pillantottam meg, nem én tettem oda, emlékszem, hogy a földön hagytam az ágyam mellett. Kinéztem a kis ablakon a folyosóra, pont szemben állt velem, a csuklómat figyelte, Én is oda néztem, a pizsamám ujja fel volt tűrve, a három ki sebtapaszt teljesen átázott és vérvörös színben pontozott, újra rá pillantottam, kezét arcához emelte, megdöbbenve cikázott szeme arcom és csuklóm között. Csalódást okoztam neki, szégyellem magam, többet várt volna tőlem. Könnyek szaladtak végig arcomon, lehúztam pizsamám ujját és azzal megtörölve könnytől áztatott arcom az ágyra ültem, s szépen lassan a forró teába kortyoltam. Bebújtam a takaróm alá és neki hátat fordítva próbáltam elaludni, el akarok felejteni mindent ami ma történt. Sehogy sem sikerült az álom világba kerülnöm, az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy mi ez az egész és én miért nem emlékszem semmire sem, aztán jött a szokásos vizsgálat. A mai napon is kedvenc nővérem érkezett hozzám, nagyon jóban vagyok vele, talán ő az egyetlen aki nem emlékeztet arra, hogy mik is történtek az elmúlt hetekben, és hogy ezért csakis én vagyok a felelős.
- Szervusz Drágám, hogy vagy ma? - kérdezte csilingelő hangján
- Meg kell ígérted, hogy ami most látsz azt nem fogod elmondani senkinek sem. - érdeklődő tekintettel figyelt, s ágyam szélére ült
- Tudod, hogy bennem megbízhatsz. - mosolygott rám biztatóan
- Nagy hülyeséget csináltam, százszor megbántam kérlek nem mond meg senkinek - csak bólogatott, a takaró alól élő húztam kezemet, majd feltűrve pizsamámnak ujját mutattam neki a sebtapaszokat, óvatosan téptem le őket, sokkal jobban fájt, mint az ahogyan ejtettem őket. Csodálkozva nézett végig kezemen, majd a kórteremben lévő kis orvosi asztalhoz lépett és hozott onnét néhány dolgot. Először kitisztította a sebeket, majd szépen bekötötte csuklómat, mintha csak megrándult volna.
- Miért tetted? - kérdezte halkan
- Csak túl sok volt az ami most körülöttem történik, nem tudtam mit kezdeni az egész helyzettel, nem is akartam ezt tenni, de ezt láttam abban a pillanatban a legkönnyebb megoldásnak. - sírás közelében voltam, magához húzott és erősen szorított ölelés közben
- Csak egyet kérek ígérd meg, hogy soha többet nem teszed ezt. - csak bólogatni tudtam. - Szeretnéd ha elmenne? - nézett az ajtót felé
- Az sokat segítene, látta, hogy mit tettem, nem akarok még több csalódást okozni neki. - mondtam a kötést piszkálva.
- Meg próbálok mindent megtenni, de nem úgy ismerem mint aki ilyen könnyen elmegy majd. - felállt az ágyamról és az ajtóból meg egy biztató mosolyt küldött felém, majd kilépett az ajtón, de nem csukta be azt, csakis azért, hogy halljam, hogy mit beszél Harryvel, mert a rolót az ablakon meg akkor lehúzta amikor bejött. az ajtó melletti kis székre ültem, és onnét füleltem.
- Megtette igaz? Bántotta magát?
- Igen, de semmi komoly baj nem történt, kérlek tegyél úgy mintha csak megrándult volna a csuklója, mert elesett a fürdőben, ezt a látszatot kell kelteni.
- Tudtam hogy ez lesz, miért nem mentem be hozzá előbb, akkor talán nem történt volna meg.
- Te bent voltál nála?
- Igen, de akkor már késő volt, miattam tette, nem kellett volna odaadnom neki azt a levelet, még nem.
- Most nem könnyű neki, össze volt zavarodva, most is össze van, idő kell neki. Csak azt szeretné ha elmennél, túl sok mindent érez most irántad, és ez a gyógyulásának sem tesz jót.
- Azt szeretné, ha elmennék? - kérdezte szomorúsággal a hangjában. - Ha ezt szeretné megteszem, nehéz lesz, de a gyógyulása a legfontosabb. - Hallottam, ahogy hangja megcsuklik, majd lépések távolodnak a folyosón, kinyitom az ajtót, s távolodó alakját figyelem ahogy a lifthez siet, meg egyszer hátra néz, csalódottság ül ki arcára ahogy megpillant engem, majd beszáll a liftbe, s a kórház mintha kihalt volna, vissza mászok ágyamba, most veszem csak észre, hogy esik az eső, régen esett utoljára így. Az esőcseppek hangos kopogását hallgatva idézem fel magam előtt újra alakját. Furcsa módon kötődni kezdtem hozzá, nem nem vagyok belé szerelmes, de van valami közte és köztem amit nem lehet megmagyarázni. Telefonon után nyúlok, s lassan pötyögöm be nevét a keresőbe. " Harry Styles kórházban van", "Harry Styles új barátnője", "Ki ez a lány és mit keres Harry Styles mellett?", "Óriás baleset, a fiatal lány kómába van" csak néhány a cikk a sok közül, újra átgondolom az egész, majd bezárom az internetet, talán nem volt túl jó ötlet, fül hallgatómért nyúlok, és zenét kapcsolok a telefonomon.
~"Harry szemszöge"~
Megtört alakja még mindig előttem van, ahogy csak állt ott az ajtóban. A lift lassan, akadozva halad lefelé, nem tudom jó döntés hoztam e azzal, hogy eljöttem, de ezt kérte és az ő döntése az első és az egyetlen. Céltalanul sétálok ki a kórház nagy ajtaján, az esőt zuhog, de a féreg újságírókat ez sem zavarja, néhány szóért és pár fotóért bármit megtesznek. Ez most sem volt máshogy, ahogy kiléptem a hideg esőre azonnal megrohamoztak, csak a földet bámultam és próbáltam utat törni magamnak, kifejezéstelen arccal rohantam végig a tömegen, olyan fordulatot vett az életem amelyet nem szívesen látok viszont egy újság címlapján, nincs szükségem arra, hogy fő címként adják le azt ami most velem történik. Csak tűnjek el egy kicsit a nyilvánosság elől, egész egyszerűen csak szeretném élni a saját életem, ami éppen nem a legfényesebb, de ezt is meg kell élni. Céltalanul sétálok valamelyik utcában, az eső miatt csak kevesen vannak kint, ők sem ismertek fel eddig, egy parkhoz érkezem " Szent Johanna park" áll a nagy kapun ami alatt átsétálok, teljesen kihalt az egész, egy árva lélek sincs itt, talán pont erre van most szükségem. A park közepén nagy szökőkút és mellette egy zene pavilon áll, úgy döntök ott meghúzom magam az eső elől. A pavilon alól a szökőkút víz tükrét figyelem, ahogyan az eső cseppek kis hullámokat keltenek rajta. Lassan sötétedik, újra útnak eredek és a park mellett egy taxit fogok, gyorsan a hotelhez érek. A recepciós jelzi, hogy megjöttek a többiek és a mellettem lévő lakosztályokat kapták, egy erőltetett mosolyt küldök felé, és a lakosztályomba indulok, később majd átmegyek a többiekhez. Már a folyosón hallottam Niall tipikus nevelését mosolyra húztam a számat, és a kis kártyával kinyitottam lakosztályom ajtaját, félhomály és csend honolt a nappaliban, a tv-hez léptem és bekapcsoltam, hogy valami szóljon a háttérben. Leveszem vizes ruháimat és egy hideg zuhanyt veszek, a törölközőt derekam köré csavarva sétálok vissza hálószobámba. Előkapok a bőröndömből egy boxert, zoknit, egy fehér pólót és egy fekete szaggatott farmert, felveszem őket, majd telefonomat hátsó zsebembe csúsztatva indulok felkeresni a többieket. A mellettem lévő első ajtón kopogok, de semmi válasz nem jön, így tovább megyek, a következő ajtónál is ugyanez történik, majd a harmadik előtt állva, kiabálást és hangos nevetést hallok, biztosan ők vannak itt, hármat kopogok, de mintha meg sem hallanák, még egyszer próbálkozom de semmi.
" jó lenne ha kinyitnátok az ajtót"- küldök egy kör SMS-t nekik, és pillanatokon belül Liam nyitja ki az ajtót.
- Bocs haver, nem hallottunk, gyere be épp kajálunk. - követem őt a nappaliba, mindenki egyszerre köszön, én csak intek, és helyet foglalok az egyik fotelban.
- Nem eszel, van még egy csomó pizza? - kérdezi Danielle kedvesen
- Köszönöm nem vagyok éhes.
- Az nem lehet enned kell - nyújt felém egy szeletet Niall.
- Edd csak meg, tényleg nem kérek. - őszintén szólva ma még semmit sem ettem, de nem gáz, egyáltalán nem is bírnék enni. Kínos csend jelenik meg köztünk, nagyon szokatlan, mindig jár valakinek a szája, de most senki sem beszél, kerülik velem a szem kontaktust. Nem merik megkérdezni, tudják, hogy valami nincs rendben, de nem akarnak veszekedést, úgy érzem nekem kell elmondanom nekik.
- Nincs jól, egyáltalán nincs jól, felébredt, de olyan mintha még mindig nem lenne köztünk. -mondom, s hangom helyenként elcsuklik, cipőm orrát bámulom, érzem a tekintetüket magamon.
- Mi történt? - kérdezi halkan Eleanor
- Az elejétől kezdem - mondtam és vettem, egy mély levegőt. - Mielőtt idejöttem volna újra, meg kellet műteni, a műtét közben kétszer leállt a szíve. De sikeresen visszahozták, és a kómából is felébredt. Sokkal jobban van, viszont azt az orvosok nem tudták, hogy az agya mennyire sérült, nem nagyon, de pont annyira, hogy semmire se emlékezzen az elmúlt három évből. - fel kellet állnom a fotelből, a kórházban töltött percek filmszerűen forogtak le elmémben- Nem emlékszik ránk, értitek, teljesen elfelejtett!! - kezdek ordibálni, vagy ezt választom vagy a sírást, de inkább a veszekedést választom.
- Az lehetetlen....- kezd kötözködni velem Louis
- Szerinted most itt lennénk ha emlékezne ránk? - kérdeztem felemelve a hangomat - Ma megkért, hogy menjek el onnét, egy nővérrel üzent nekem, miután láttam a vágásokat a kezén, érted, Vagdosta magát csakis azért, mert nem emlékszik rám, miattam tette, pedig ő nem ilyen lány, ezt ti is tudjátok. - hangom megcsuklott, az ablakhoz sétáltam, az eső még mindig esik. Tökéletesen megfelel a mai naphoz, rideg és borús mintha csak tudná mi történik idelent.
" jó lenne ha kinyitnátok az ajtót"- küldök egy kör SMS-t nekik, és pillanatokon belül Liam nyitja ki az ajtót.
- Bocs haver, nem hallottunk, gyere be épp kajálunk. - követem őt a nappaliba, mindenki egyszerre köszön, én csak intek, és helyet foglalok az egyik fotelban.
- Nem eszel, van még egy csomó pizza? - kérdezi Danielle kedvesen
- Köszönöm nem vagyok éhes.
- Az nem lehet enned kell - nyújt felém egy szeletet Niall.
- Edd csak meg, tényleg nem kérek. - őszintén szólva ma még semmit sem ettem, de nem gáz, egyáltalán nem is bírnék enni. Kínos csend jelenik meg köztünk, nagyon szokatlan, mindig jár valakinek a szája, de most senki sem beszél, kerülik velem a szem kontaktust. Nem merik megkérdezni, tudják, hogy valami nincs rendben, de nem akarnak veszekedést, úgy érzem nekem kell elmondanom nekik.
- Nincs jól, egyáltalán nincs jól, felébredt, de olyan mintha még mindig nem lenne köztünk. -mondom, s hangom helyenként elcsuklik, cipőm orrát bámulom, érzem a tekintetüket magamon.
- Mi történt? - kérdezi halkan Eleanor
- Az elejétől kezdem - mondtam és vettem, egy mély levegőt. - Mielőtt idejöttem volna újra, meg kellet műteni, a műtét közben kétszer leállt a szíve. De sikeresen visszahozták, és a kómából is felébredt. Sokkal jobban van, viszont azt az orvosok nem tudták, hogy az agya mennyire sérült, nem nagyon, de pont annyira, hogy semmire se emlékezzen az elmúlt három évből. - fel kellet állnom a fotelből, a kórházban töltött percek filmszerűen forogtak le elmémben- Nem emlékszik ránk, értitek, teljesen elfelejtett!! - kezdek ordibálni, vagy ezt választom vagy a sírást, de inkább a veszekedést választom.
- Az lehetetlen....- kezd kötözködni velem Louis
- Szerinted most itt lennénk ha emlékezne ránk? - kérdeztem felemelve a hangomat - Ma megkért, hogy menjek el onnét, egy nővérrel üzent nekem, miután láttam a vágásokat a kezén, érted, Vagdosta magát csakis azért, mert nem emlékszik rám, miattam tette, pedig ő nem ilyen lány, ezt ti is tudjátok. - hangom megcsuklott, az ablakhoz sétáltam, az eső még mindig esik. Tökéletesen megfelel a mai naphoz, rideg és borús mintha csak tudná mi történik idelent.
Sziasztok! Köszönöm, hogy ilyen kitartóan velünk vagytok, és köszönjük a bizalmat. Próbálunk megtenni minden tőlünk telhetőt. Nagy ölelés: *Anna*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése