15. FEJEZET: Harry végig fogta a kezemet

Sziasztok Új résszel jelentkezem, remélem elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást!! Puszi: *Anna*

~" Dan szemszöge"~

Egyáltalán nem készültem fel erre a látványra, bíztam benne, hogy néhány csonttöréssel megúszta, de sajnos nem így történt.
  - Sajnálom, de nem tudok túl sok jóval szolgálni. - mondta a kezelőorvosa - az ütközés után, rögtön kómába esett, belső vérzése van, a tüdeje összeesett, a legnagyobb problémát pedig az agyán keletkezett zúzódások jelentik. - csak egyetlen kérdés fordult meg bennem, amit a főorvosnak is fel kellett tennem.
  - Mennyi esély van arra, hogy felépül?
  - Nagyon kevés, ha a szervezetének sikerül is, az agyának kevésbe, főleg a memóriáért felelős rész sérült igazán, de semmi biztosat nem tudok egyenlőre mondani, örüljünk annak, ha az éjszakát túléli. - mondta együtt-érzően
  - Mikor mehetünk be hozzá?
  - Ha a tüdeje rendbe jött és nem szükséges már a lélegeztető gépre, de ez még nagyon messze van.
  - Köszönök mindent. - mondtam neki őszintén, az intenzív osztály várótermében ülök, teljesen egyedül, ez nagyon furcsa, csak bámulok magam elé és a doki szavai csengenek a fülemben, "örüljünk annak, ha az éjszakát túléli" , mégis hogy történhetett ez. Nem sokkal később két rendőr jelet meg, átadták nekem Sarah személyes cuccait, amiket a helyszínen találtak, és elmondták, hogy pontosan hogyan is történt a baleset. Valószínűleg egy teherautó mögül lépett le a zebrára és nem vette észre a másik autó,  az autós az utolsó pillanatban látta meg Saraht, így még el tudta rántani a kormányt, de sajnos még így sem tudta megakadályozni az ütközés. Óriási szerencséje van Sarahnak, ha az autó vezetője leblokkol és nem rántja félre a kormányt, Sarah már nem élne. Hálás vagyok a sofőrnek,  és most úgy gondolom nem fogunk feljelentést tenni,  hiszen megmentette a húgom életét. Még így is borzalmas belegondolni mi történt vele, meg nincs túl az életveszélyen, mi van, ha nem ébred fel a kómából? Fel kell hívnom anyáékat, azt sem tudom, hogy mondjam el nekik, hogy a lányuk talán már a reggelt sem éli meg.
  - Szia kisfiam! Hogy vagy? Minden rendben otthon?  - hallottam a hangján hogy mosolyog.
  - Szia! Apa otthon van?
  - Igen miért kérdezed?
  -  Kérlek hangosítsd ki a telefont.
  - Szervusz fiam. Mi történt?
  -  Üljetek le,  valamin fontosat kell mondanom.  - vettem egy mély levegőt és folytattam -  Sarah kórházban van, baleset érte, ide tudnátok repülni?
  - Mégis mi történt?  Mi az, hogy baleset érte? -  édesanyám zokogását hallottam csak a vonal másik végéről.
  - Egy autó frontálisan ütközött vele, amikor kilépett egy teherautó mögül. Életveszélyben van, az állapota kritikus, az orvosok nem sok jót jósolnak neki. Ide tudnátok repülni?
  - Te jóságos ég, persze a reggeli géppel már megyünk is, maradj mellette, mielőtt indulunk felhívlak. Próbálj pihenni az éjszaka folyamán.
  - Annyira sajnálom anya, nem vigyáztam rá eléggé. -  férfi létemre kezdtem el sírni a kórház folyosóján, borzalmasan éreztem magam, én tehetek az egészről.

"~Sarah szemszöge"~

Dudaszó, hangos kiabálás, végül minden elsötétült előttem.

  Tökéletes volt minden, egy gyönyörű étterembe vitt engem vacsorázni. Az egyik kedvenc ruhámat vettem fel, még soha nem viseltem. Anyuval voltunk vásárolni egyszer, amikor az egyik kirakatban megláttam ezt a ruhát, első látásra beleszerettem,  viszont anyunak ez nem mondtam. Három nappal később egy doboz hevert az ágyamon. Az a ruha volt benne, egy levél kíséretében. Édesanyám írta,  tudja,  hogy ezt nem az iskolába fogom hordani, de majd egyszer talán lesz egy olyan alkalom amiért érdemes lesz felvenni ezt  a csodálatos ruhát. Úgy érzem eljött ez a nap. Két hónapja lehettünk együtt, a kapcsolatunk kevésbé sem volt zökkenő mentes, de tiszta szívből szerettük egymást. Pontban nyolc órakor csengettek, meg egy utolsó pillantás vetettem a tükörben, majd elindultam, hogy kinyissam az ajtót. Tökéletesen festett,  mint  mindig, egy gyönyörű szál vörös rózsát tartott a kezében, közelebb lépett, és egy lágy csókot lehet ajkaimra. -  Gyönyörű vagy -  suttogta  a fülembe, átadta a rózsát, bezártam az ajtót, és beültünk a taxiba. Az egész világ tudott a kapcsolatunkról, beleértve a sajtót is, így nem csodálkoztam azon, hogy az étterem előtt paparazzók hada várt minket. Meg mielőtt kiszálltunk volna megszorította a kezemet, ezzel megerősítette bennem az a tudatot, hogy  büszkén felvállal a nagyvilág előtt. Azonban ebben az esetben is, mint mindig voltak olyanok akik a pokolra kívántak engem mert együtt vagyunk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul bírom a kritikát. De ő mellettem állt,  végig és tartotta bennem a lelket, azt mondat az igazi rajongók elfogadják, hogy boldogok vagyunk. Szerencsére több ilyen ember volt, mint utáló.

  - Mr. Styles, Mis Wolf, kérem fáradjanak velem, megmutatom az asztalukat. - mondta kedvesen az enyhén őszülő pincér.

  - Köszönjük - mondtuk egyszerre, majd összemosolyogtunk. Ez London egyik legelitebb étterme, az asztalunkról pompás kilátás nyílt London nevezetességeire.Néhány gyertya égett az asztalunkon, kért egy üveg pezsgőt, majd még vacsora előtt, két pohár pezsgővel a kezünkben kisétáltunk az étterem erkélyére.Hátulról átkarolt, fejemet a vállának döntöttem, és így néztük a csillagokat.

  - Egy hulló csillag- mutattam az égre 

  - Kívánj valamit - suttogta a fülembe, becsuktam a szemem, majd magamban kívántam egyet. - Emiatt nem kell aggódnod, örökké szeretni foglak.

  - Hangosan kívántam? - kérdeztem vissza, amire csak egy kedves mosoly volt a válsz, tehát igen.   - És te mit kívántál? -kérdeztem tőle.

  - Ha elmondom nem fog teljesülni 

  - Én is elmondtam, vagyis... - de a mondatomat már nem tudtam befejezni, ugyanis szembe fordított magával és megcsókolt.

  - Elég konkrét voltam? - kérdezte

  - Szeretlek. - mondtam ki egyszerűen, de annál több érzelemmel

  - Szeretlek - mondta ő is szemembe nézve, majd újra megcsókolt. Vissza mentünk, elfogyasztottuk a vacsoránkat, miközben az étteremből távoztunk,Harry végig fogta a kezem, majd amikor egyik paparazzo megkért minket, hogy váltsunk egy csókot, nem gondolkodtunk, megtettük amit kért. Beültünk egy taxiba, nem tudtam mit tervez még mára, de biztos voltam benne, hogy semmi nem szegheti kedvünket. Hozzá mentünk, éppen csak becsukta maga mögött az ajtót, máris heves csókolózásba kezdtünk, a falnak nyomott, lábaimat dereka köré csavartam, így vitt fel a szobájába. Életem egyik legjobbja volt amit aznap éjjel átéltem. A szerelmed halk szuszogására ébredni a legcsodálatosabb dolog a világon.

Hirtelen egy erős világos fény szakítja meg tökéletes életemet. Mindenhol gépek csipognak, rohangáló emberek vannak. Hol vagyok??  Mi történik???
   - 18 év körüli lány, egy autó gázolta el, belső vérzése van,  a tüdeje összeesett, valószínűleg nagy mértékben károsodott az agya.  -  kiabál hangosan egy idegen férfi, talán a kórházban vagyok, de mégis mit keresek én itt, kinyitom a szemeimet, a testem egy hordágyon fekszik, éppen a műtőbe tolnak, várjunk csak ha én ott fekszem a hordágyon, akkor miért állok én itt egyedül a folyosó végén, a testemen kívül.  Meghaltam, nem az kitárt akkor már nem sietnének ennyire az orvosok. Próbálom utolérni őket, kevés sikerrel, de nagy nehezen én is bejutok a műtőbe, nem voltam biztos abban, hogy én ezt látni akarom, bármit is csinálnak, de már késő volt.

  - Kómában van.- állapítja meg az életjeleimet gépekről figyelő asszisztens.

~" Dan szemszöge"~

Az éjszaka nyugodt volt, a kórház egy teljesen más arcát mutattat meg. Csend, csak az aggódó hozzátartozók zokogását lehet hallani, legszívesebben én is bőgnék, de nem fogok, mert biztos vagyok benne, hogy Sarah jól lesz. Erős lány. Folyamatosan azon kattog az agyam, hogy kerülhetett oda, és hogy lehetett ilyen figyelmetlen?? A rendőrök azt mondták valószínűleg kávézni volt, és utána történt a baleset, én is így gondolom, hiszen mi másért ment volna oda, nem említette, hogy bárhova is menni akart volna. A mellettem lévő széken volt a táskája, elővettem belőle a telefonját, hátha találok benne valami használható infót, miért is történt ez az egész. Ahogy a kezembe fogtam a telefont, azt sem tudtam mit kellene megnéznem először, nem igazán kommunikált senkivel, így elsőként a még mindig nyitott alkalmazásokat néztem meg. Instagram, ezt bezártam, egy zene lejátszó (éppen futó szám), Taylor Swift, sokat hallgatja, viszont az elmúlt napokban csak az a szám hallatszott ki a szobájából, nem csodálkozom ezen, tökéletesen illik az életéhez. Ezt is bezárom, az üzenetek voltak  még megnyitva, nem vagyok biztos abban, hogy szabadna ezt nekem megnézni, de ha azt vesszük, ez még lehet, hogy létfontosságú dolog, így egész megbocsátható amit most teszek. Erre viszont a legkevésbé sem számítottam:

"Felejts el. H."

Ezt nem tudtam, nem gondoltam, hogy ez történ, tudtam, hogy Sarah nagyon szerette Harryt, de azt nem, hogy Harry képes volt ezt kérni tőle. Viszont amin még jobban ledöbbentem, az az, hogy Sarah éppen üzenetet írt neki:

"Olyan szívesen keresnélek, hogy elmondjam mennyire egybe folynak a napjaim mióta te nem vagy. Elmondanám, hogy elfelejtettem mosolyogni, elfelejtettem milyen érzés reggel úgy felkelni, hogy tudom, vár rám valaki. Elfelejtettem milyen érzés boldognak lenni. Azt is elmondanám, hogy legszívesebben nem éreznék semmit a szívemmel, mert amit most érzek az csak kín.....Elmondanám mennyi csodás pillanatra emlékszem, és mennyire hiányzik mindez.....Elmondanám, hogy mennyire szeretlek, és nem utolsó sorban elmondanám, hogy borzasztóan hiányzol. S."

Még nem küldte el, én sem fogom, de nem gondoltam volna, hogy ezt megtenné, valószínűleg nemsokkal ezután történt a baleset. El kell mondanom nekik, tudniuk kell, hogy Sarah kórházban van, részben Harry miatt, de ez most nem lényeges, holnap fel kell hívnom őket.A telefonom rezgésére keltem olyan öt óra körül. Anyuék gépe leszállt a reptéren, kimentem elejük, meggyötörten és kialvatlanul szálltak le a gépről. Egyből a kórházba vittem őket, útközben elmondtam mi történt, azt viszont egy szóval sem,hogy ennek mik voltak az előzményei. Felmondtam a kávézóban, majd találok másik állást, egyenlőre a legfontosabb az, hogy Sarah felépüljön. Anyáék hazaküldtek aludni,de ez nem igazán sikerült, elmentem bevásárolni, és utána vissza a kórházba. Délután négy óra körül meg műtötték Saraht,nem igazán tudom milyen műtét volt, de több mint két órát bent voltak. Szerencsére semmi komplikáció nem lépett fel, és eléggé úgy néz ki, hogy nem is fog, és teljes életet tud majd élni, ha felépül. Anyáék nem akartak haza menni éjszakára, nekem viszont mindenképpen beszélnem kell a fiúkkal, így én haza mentem.Igazából ötletem sem volt, hogy kit hívjak fel, Eleanornál maradtam, az hiszem ővele lett a legjobb kapcsolata Sarahnak. Sarah telefonjáról hívom fel, mert így biztosan fel fogja venni. Kérlek vedd fel... kicsöng...kicsöng... gyerünk vedd fel.
  - Szia Eleanor! Sarah bátyja vagyok Dan. Tudnánk most beszélni?
  - Szia Dan! Persze.
  - A fiúk is veled vannak?
  - Nem ők most éppen a színpadon vannak, kb. 20 perc és ők is itt lesznek, akarod, hogy visszahívjalak akkor?
  - Nem kell, csak annyit szeretnék kérni, hogy amit most mondok, amilyen hamar csak tudod mond el nekik is.
  - Ez csak természetes, ahogy szeretnéd, de mi van Sarahval, hogy-hogy az ő telefonjáról hívtál?
  - Pont róla akartam beszélni. - mély lélegzetet vettem, majd folytattam - Saraht elgázolták, kórházban van.  - viszont a vonal másik végéről csak halk sírást hallottam.  - Eleanor ott vagy?
  - Igen, csak..., ezt el sem tudom képzelni, mi történt? Jól van??
  - Egy teherautó mögül lépett le az útra, és egy autó frontálisan elgázolta. Kómában van, az állapota kritikus, nem túl fényes jövőt jósolnak neki az orvosok.
  - Szent isten, ez borzalmas, hogy érzed magad, tudok valamiben segíteni?
  - Köszönöm megvagyok, csak gondoltam szólok, Harrynek is tudnia kell róla.
  - Ha ezt megtudja, teljesen össze fog omlani, így sincs túl jó passzban, nagyon megviselte, hogy ott kellet hagynia Saraht.
  - Hát itt sem volt jobb a helyzet, aznap hagyta el először a házat, amikor a baleset történt, előtte nem volt hajlandó sehova sem menni, és nem beszélt senkivel, nem evett, és nem aludt semmit. Most viszont mennem kel vissza a kórházba, kérlek mond el a többieknek mi történt.
  - Az lesz az első dolgom, légy erős, fel fog épülni, erős lány.


~" Eleanor szemszöge"~

A fiúk öltözőjéből sétáltam ki amikor Dan felhívott, fel sem tudom fogni mi történt Sarahval, és el kell mondanom a többieknek. Már attól a gondolattól is elsírom magam, hogy lehet, hogy Sarah nem fog felépülni, legszívesebben most azonnal odarepülnék, hogy mellette legyek. Mi van ha nem ébred fel a kómából, mi van ha a szervezete úgy dönt, nem küzd tovább. Mégis, hogy mondjam el a fiuknak, mondjam el rögtön, vagy előtte menjünk el valahova enni és ott meséljem el mi történ, ötletem sincs, hogy lehetne ezt kíméletesen elmondani. Inkább elmondom rögtön, Harry úgysem jönne velünk sehova, a fellépéseken és az interjúkon egy másik arcát adta, arcára erőltettet egy mosolyt és tetettet boldogsággal jelent meg nyilvános helyeken. Ezekre is csak azért ment el mert a szerződése megkövetelte azt, ezen kívül csak otthon ült egymagában, próbáltunk beszélgetni vele, de mindig fáradságra hivatkozott, és kerülte a társaságunkat. Megértem, mert nagyon megviselte a "szakítás". Első látásra beleszerettet ebbe a lányba, látszott rajta, boldog volt, úgy igazán. Nem tudtuk pontosan mi van köztük, nem mondták, kérdeztük, de nem kaptunk rá választ. Amikor a buszról láttam őket egymás karjában zokogni mindent megértettem. Ez nem csak szerelem volt, ez tiszta őszinte barátság is, nem akarták elengedni egymást, de megtették, talán tudták, lesz valami ami újra összehozza majd őket. Érezték, hogy meg fog történni, és meg is történt, de lehet, hogy ők nem így gondolták.
Már hallottam a fiuk nevetgélését a folyosóról, odaléptem a tükörhöz, letöröltem az elkenődött sminkemet, de le sem tudtam volna tagadni a sírás.A tükör előtt álltam nekik háttal amikor bejöttek a szobába, Louis egyből odajött hozzám.
  - Hát te? Miért nem jöttél ki? Van valami baj? - ölelt át hátulról, könnyeim végigsiklottak arcomon, megfordultam letöröltem őket, majd a többiekhez kezdtem beszélni.
  - Mondanom kell valamit, srácok légyszíves próbáljatok figyelni egy kicsit. - mindenki felém kapta a fejét, azonnal csend lett
  - Mond csak - szorította meg a kezemet Louis
  - Nemrég felhívott Sarah bátyja, - közel voltam a bőgéshez nagyon nagyon közel  - Saraht baleset érte. Kómában van. - nem tudtam többet mondani, a könnyeim patakokban kezdtek el folyni, körülöttem mindenki teljesen lefagyott, mintha nem fogták fel volna mi történ, csak egyetlen ember volt képes reagálni.
  - Mi történt? - kérdezte Harry
  - Egy teherautó mögül lelépett a járdáról, és egy autó frontálisan elgázolta, az állapota kritikusa.
  - Van esély arra, hogy felépüljön? - kérdezett újból
  - Az orvosok szerint nem túl nagy rá az esély. - ahogy befejeztem a mondatomat Harry felpattant, becsapta maga után az ajtót, szinte biztos voltam benne, hogy a repülő térre megy, az első géppel oda fog repülni.Szinte egyértelmű volt, hogy vele megyünk, haza ugrottunk még néhány cuccért, majd egyenesen a reptérre mentünk. A legközelebbi gép éjjel 3 órakor indult, Harry fejében meg sem fordul, hogy a reggeli géppel menjünk, minél hamarabb ott akart lenni.