~ '' Sarah szemszöge '' ~
- Hamarosan elmúlik az altató hatása, akkor derül ki minden, ennél többet sajnos nem tudok mondani.
- Mennyi az esély arra, hogy teljesen életet éljen?
- A beavatkozás sikeres volt, azonban az agyi károsodást csak megbecsülni tudjuk. Valószínűleg a memóriáért felelős rész sérült. - már percek óta hallgatom a szüleimet és egy orvost, szörnyen fáj a fejem, nincs erőm kinyitni a szememet, nagy nehezen próbálok a bal oldalamra fordulni, erős szúrást érzek a jobb karomon. Felülök az ágyon, a kezemre pillanatok, egy infúzió vezet ki belőle, szüleimre és az orvosra nézek, nem tudom hogyan kerültem ide, egyáltalán miért is vagyok itt.
- Szia! Dr. Arnold Smith vagyok a kezelő orvosod. - rázott velem kezét egy negyvenes éveiben járó őszülő férfi, nagyon szimpatikus.
- Sarah Wolf.
- Tudod miért vagy itt?
- Nem igazán, Mióta vagyok kórházban?
- Majdnem egy hónapja.
- Már szeptember van? Az nem lehet. - anyuék összenéztek az orvossal. - most jöttünk haza Törökországból, nem lehet máris szeptember. - az orvos anyáékhoz fordul.
- Mikor nyaraltak Törökországban?
- Idén nyáron lesz három éve.
- A nyaralás az utolsó dolog amire emlékszel? - kérdezi tőlem a doki
- Igen ez az utolsó dolog, de elmagyaráznátok mi folyik itt, mi az hogy három éve voltunk nyaralni?
- Elmondom hogyan is kerültél ide. A rendőrség szerint egy kávézóból indultál el, egy teherautó mögül léptél le a járdáról, a balról érkező autó frontálisan gázolt el. - riadtan hallgattam szavait - Már az ütközés pillanatában kómába estél. Lét fontosságú szerveid sérültek, az sem volt biztos, hogy a reggelt megéled. Csak lélegeztető géppel kaptál levegőt, aztán műtétek sora következett, mind sikeres volt, de a szervezeted kezdte feladni a harcot, a kómán semmi sem segített. Tegnap délelőtt váratlan belső vérzés lépett fel nálad, azonnal meg kellett műteni, minden jól ment, azonban műtét közben leállt a szíved, úgy tűnt végleg feladod, de nem tetted, és a kómából is fel ébredtél. Viszont a baleset során az agyad egy része károsodott, úgy tűnik az elmúlt két évre nem emlékszel, de ahhoz hogy ezt biztosan tudjam mondani vizsgálatokra lesz szükség. Tudom ez így elsőre most nagyon sok információ, de kérlek próbáld meg feldolgozni. Az elmúlt két évvel pedig most ne foglalkozz, szép lassan mindenre emlékezni fogsz. - szóval, az életemből eltelt két év és én semmire sem emlékszem, három hétig kómában voltam, és a szobám tele van virág csokrokkal, szuper.
- Most mennem kell, de hamarosan meglátogatlak. - mondta a doki, majd elhagyta a szobát.
- Jól vagy kincsem? - ült az ágyam szélére anyu
- A fejem iszonyúan sajog, és elég sok mindent felejtettem el az elmúlt egy hónapban, de a körülményekhez képest egész jól vagyok.
- Hozzak esetleg valamit?
- Nem köszönöm, csak egy kis pihenésre van szükségem.
- Hívd fel őket. - fordult anyu apához, aki csak bólintott
- Kiket kell felhívni? - hirtelen össze nézték kérdésem hallatán
- A barátaidat. - mondta anya zavartan, majd felállt az ágyamról - hagyunk pihenni, itt leszünk a kórterem előtt, csak szólj, ha bármire szükséged van. - ahogy elhagyták a szobát, megpróbáltam felállni, de még az ülés is fájdalmas volt, képtelen lettem volna felállni. Csak ültem az ágyamon, a virág csokrokban gyönyörködtem. Remélem Leon küldte őket, a nyaralás előtt sokat veszekedtünk, bízom abban, hogy megbocsát nekem. Kezemmel próbáltam levenni az éjjeli szekrény lévő váza virágot, nagy nehezen sikerült is. Találtam benne egy kis üzenetet, kihajtogattam : Tarts ki.... H.
Ki az a H és mégis mi közöm van hozzá, nem ismerek senkit akinek h-val kezdődik a neve, miért küld nekem virágot ki ez és mit akar tőlem. Az elmélkedésbe úgy belefáradtam, hogy elszenderültem. Néhány órát aludtam csak, már félig ébren voltam, amikor kiabálásra lettem figyelmes, hallgatózni kezdtem, majd feleltem az ágyon, a rolót valaki lehúzta, így nem láttam ki a folyosóra.
-Várj, nem menj be alszik - hallottam édesanyám hangját
- De látni akarom - reszelős ismeretlen férfi hang ütötte meg fülemet
- Nem túl jó ötlet, nem menj.. - próbálta megállítani az alakot, amikor is az ajtó kivágódott, egy magas vékony fiú lépett be rajta, nagyon ismerős volt, de nem tudom honnét. Mintha megbánta volna tettét megtorpant az ajtóban, már tudom ki ő, az az énekes abból a bandából, hogy is hívják nem jut az eszembe. Felém lép párat majd motyogni kezd, nem értem mit mond, azt sem tudom mit keres itt.
- Ne haragudj, ismerjük egymást? - kérdeztem tőle halkan, rám emelte tekintetét, szemei vörösek volt, talán sírt, megdöbbenten bámult rám.
- Ezt akartam megakadályozni - húzta ki apa a kórteremből. - Nem mondtuk, de nem emlékszik rád, egyáltalán nem emlékszik az elmúlt két évre.
- Nem emlékszik semmire? - kérdezte - nem emlékszik rám? - kezdett egyre ingerültebb lenni, vissza lépett a szobámban, mélyen a szemebe nézet, sosem láttam még ilyen szép zöld szemeket.
- Sarah kérlek néz rám, emlékszel rám igaz? - ágyam végéhez lépett, rá emeltem szemeimet. - Emlékszel igaz? - emelte fel hangját, kezével erősen kapaszkodott az ágyba - Emlékezned kell. - a könnyeim próbálták utat törni maguknak, látta az arcomon a választ, felfogta azt, hogy nem tudom ki ő, tényleg nem tudom hogy ki ő. Biztos fontos szerepet játszik az életemben, de nem emlékszem és ez a tudat felemészt. Arcomon végig folyik egy könnycsepp, megtört, majd kirohan a folyosóra, hallom ahogy kiabál, apa fékezi meg őrjöngését. Bőgők, a hideg ráz, és egyszerre meg is sülök, mi ez az egész? Miért éppen velem történik ez?
- Mennyi az esély arra, hogy teljesen életet éljen?
- A beavatkozás sikeres volt, azonban az agyi károsodást csak megbecsülni tudjuk. Valószínűleg a memóriáért felelős rész sérült. - már percek óta hallgatom a szüleimet és egy orvost, szörnyen fáj a fejem, nincs erőm kinyitni a szememet, nagy nehezen próbálok a bal oldalamra fordulni, erős szúrást érzek a jobb karomon. Felülök az ágyon, a kezemre pillanatok, egy infúzió vezet ki belőle, szüleimre és az orvosra nézek, nem tudom hogyan kerültem ide, egyáltalán miért is vagyok itt.
- Szia! Dr. Arnold Smith vagyok a kezelő orvosod. - rázott velem kezét egy negyvenes éveiben járó őszülő férfi, nagyon szimpatikus.
- Sarah Wolf.
- Tudod miért vagy itt?
- Nem igazán, Mióta vagyok kórházban?
- Majdnem egy hónapja.
- Már szeptember van? Az nem lehet. - anyuék összenéztek az orvossal. - most jöttünk haza Törökországból, nem lehet máris szeptember. - az orvos anyáékhoz fordul.
- Mikor nyaraltak Törökországban?
- Idén nyáron lesz három éve.
- A nyaralás az utolsó dolog amire emlékszel? - kérdezi tőlem a doki
- Igen ez az utolsó dolog, de elmagyaráznátok mi folyik itt, mi az hogy három éve voltunk nyaralni?
- Elmondom hogyan is kerültél ide. A rendőrség szerint egy kávézóból indultál el, egy teherautó mögül léptél le a járdáról, a balról érkező autó frontálisan gázolt el. - riadtan hallgattam szavait - Már az ütközés pillanatában kómába estél. Lét fontosságú szerveid sérültek, az sem volt biztos, hogy a reggelt megéled. Csak lélegeztető géppel kaptál levegőt, aztán műtétek sora következett, mind sikeres volt, de a szervezeted kezdte feladni a harcot, a kómán semmi sem segített. Tegnap délelőtt váratlan belső vérzés lépett fel nálad, azonnal meg kellett műteni, minden jól ment, azonban műtét közben leállt a szíved, úgy tűnt végleg feladod, de nem tetted, és a kómából is fel ébredtél. Viszont a baleset során az agyad egy része károsodott, úgy tűnik az elmúlt két évre nem emlékszel, de ahhoz hogy ezt biztosan tudjam mondani vizsgálatokra lesz szükség. Tudom ez így elsőre most nagyon sok információ, de kérlek próbáld meg feldolgozni. Az elmúlt két évvel pedig most ne foglalkozz, szép lassan mindenre emlékezni fogsz. - szóval, az életemből eltelt két év és én semmire sem emlékszem, három hétig kómában voltam, és a szobám tele van virág csokrokkal, szuper.
- Most mennem kell, de hamarosan meglátogatlak. - mondta a doki, majd elhagyta a szobát.
- Jól vagy kincsem? - ült az ágyam szélére anyu
- A fejem iszonyúan sajog, és elég sok mindent felejtettem el az elmúlt egy hónapban, de a körülményekhez képest egész jól vagyok.
- Hozzak esetleg valamit?
- Nem köszönöm, csak egy kis pihenésre van szükségem.
- Hívd fel őket. - fordult anyu apához, aki csak bólintott
- Kiket kell felhívni? - hirtelen össze nézték kérdésem hallatán
- A barátaidat. - mondta anya zavartan, majd felállt az ágyamról - hagyunk pihenni, itt leszünk a kórterem előtt, csak szólj, ha bármire szükséged van. - ahogy elhagyták a szobát, megpróbáltam felállni, de még az ülés is fájdalmas volt, képtelen lettem volna felállni. Csak ültem az ágyamon, a virág csokrokban gyönyörködtem. Remélem Leon küldte őket, a nyaralás előtt sokat veszekedtünk, bízom abban, hogy megbocsát nekem. Kezemmel próbáltam levenni az éjjeli szekrény lévő váza virágot, nagy nehezen sikerült is. Találtam benne egy kis üzenetet, kihajtogattam : Tarts ki.... H.
Ki az a H és mégis mi közöm van hozzá, nem ismerek senkit akinek h-val kezdődik a neve, miért küld nekem virágot ki ez és mit akar tőlem. Az elmélkedésbe úgy belefáradtam, hogy elszenderültem. Néhány órát aludtam csak, már félig ébren voltam, amikor kiabálásra lettem figyelmes, hallgatózni kezdtem, majd feleltem az ágyon, a rolót valaki lehúzta, így nem láttam ki a folyosóra.
-Várj, nem menj be alszik - hallottam édesanyám hangját
- De látni akarom - reszelős ismeretlen férfi hang ütötte meg fülemet
- Nem túl jó ötlet, nem menj.. - próbálta megállítani az alakot, amikor is az ajtó kivágódott, egy magas vékony fiú lépett be rajta, nagyon ismerős volt, de nem tudom honnét. Mintha megbánta volna tettét megtorpant az ajtóban, már tudom ki ő, az az énekes abból a bandából, hogy is hívják nem jut az eszembe. Felém lép párat majd motyogni kezd, nem értem mit mond, azt sem tudom mit keres itt.
- Ne haragudj, ismerjük egymást? - kérdeztem tőle halkan, rám emelte tekintetét, szemei vörösek volt, talán sírt, megdöbbenten bámult rám.
- Ezt akartam megakadályozni - húzta ki apa a kórteremből. - Nem mondtuk, de nem emlékszik rád, egyáltalán nem emlékszik az elmúlt két évre.
- Nem emlékszik semmire? - kérdezte - nem emlékszik rám? - kezdett egyre ingerültebb lenni, vissza lépett a szobámban, mélyen a szemebe nézet, sosem láttam még ilyen szép zöld szemeket.
- Sarah kérlek néz rám, emlékszel rám igaz? - ágyam végéhez lépett, rá emeltem szemeimet. - Emlékszel igaz? - emelte fel hangját, kezével erősen kapaszkodott az ágyba - Emlékezned kell. - a könnyeim próbálták utat törni maguknak, látta az arcomon a választ, felfogta azt, hogy nem tudom ki ő, tényleg nem tudom hogy ki ő. Biztos fontos szerepet játszik az életemben, de nem emlékszem és ez a tudat felemészt. Arcomon végig folyik egy könnycsepp, megtört, majd kirohan a folyosóra, hallom ahogy kiabál, apa fékezi meg őrjöngését. Bőgők, a hideg ráz, és egyszerre meg is sülök, mi ez az egész? Miért éppen velem történik ez?
~'' Harry szemszöge '' ~
Amikor David felhívott a jó hírrel, miszerint Sarah felkelt azonnal repülőre szálltam, a többiek majd jönnek utánam. Nem vesztegethetek el egyetlen pillanatot el kell mondanom neki mekkorát tévedtem és hogy nagyon szeretem, igen szeretem, és vele szeretnék lenni amíg csak lehet. Nem értettem, miért nem akarnak be engedni Sarahhoz.
- Ne haragudj, ismerjük egymást? - kérdezte, mintha szívemben kést forgattak volna, azt hittem, hogy csak szórakozik, aztán amikor David kirángatott a szobából, próbáltam felfogni a dolgot, de nem hittem el, az ő szájából akartam hallani. Harmadszorra is feltettem a kérdést, könnyek jelentek meg arcán, majd megrázta a fejét. Elborult az agyam dühöngni kezdtem a folyosón, ha David nem tart vissza kárt teszek magamba. A kórház büféjében ülünk, ritkán iszom kávé, de most jól esett az égető fekete méreg, jobban mit valaha bármikor is.
- Sajnálom, el kellet volna mondanom.
- Nem kellett volna azt képzeltem, hogy bármi jó is kisülhet ebből az egészből. Mégis mit vártam, még csak nem is emlékszik rám, talán ha..
- Fejezd már be, itt sajnálatod magad, nézd a másik oldalról. Most kelt fel, a nyakába zúdult minden, először is nem emlékszik az elmúlt két évre, aztán most jössz te és még jobban felkavarod. Szerinted ő jól van?
- Sajnálom csak...
- Értem én, de légy már egy kicsit férfi. Ne nyavalyogj, és mutasd meg neki mije volt ez előtt.
- Szerinted sikerülhet? - kérdeztem bizakodva
- Kell neki még idő, de tegyél meg mindent azért, hogy érezze sokat jelet neked.
- Köszönöm - pattantam fel, a kijárat felé indultam - Hamarosan vissza jövök. - Kiabáltam neki, majd elhagytam az épületet. Sok mindent kell helyre hoznom. Ötletek százai rohamozták meg agyamat, az órámra pillantottam, csak néhány órám van az egészre, éjszakára vissza akarok érni a kórházba. Elintéztem néhány telefont, majd utam a szállodába vezetett.
~"Sarah szemszöge ~"
Azt sem tudom mit tegyek most, csináljak úgy mintha semmi sem történt volna, vagy esek egy tökéletes fiú karjaiba, akivel feltehetőleg együtt voltam? Mit kéne most tennem? Csak egyedül akarok lenni, nincs szükségem most senkire. Elvettem a táskámat az éjjeli szekrényről, kiborítottam az ágyra, tele volt a kedvenc dolgaimmal, kibogoztam fül hallgatómat, bedugtam a telefonomba, és elindítottam az egyik lejátszási listát. Belelapoztam a kis határidő naplómba, a feljegyzéseket olvasgattam, hátha visszajön valami, az utolsó tollvonások csak szavak voltak: A mosolya, a hangja, a szemei, a személyisége, ő, szeretem őt. Újra és újra olvastam a betűket, szeretem őt. Könnyek futottak végig arcomon, tényleg szerettem őt, de most nem érzek semmit. Egy kendőre pillantok ami az ágyon van, nem gondolnám, hogy az enyém, kezembe veszem, finom, puha anyag, arcomhoz emelem, ismerős illat, összezártam szemeimet, könnyeket préselek ki rajta. Látom ahogy egymást öleljük, a zene egyre hangosabb lesz, csak egy mondat marad meg bennem.
"Listen to your heart, before you say him goodbye."Visszapakoltam a táskámba, a telefonomat, és a kendőt kivéve, a dal folyamatos lejátszásra állítottam, a kendőt pedig végig szorítva lassacskán álomba merültem.
Kipihenten ébredtem reggel, nem sokat aludtam, de nem vagyok fáradt, a kendő a csuklómra tekeredve, a telefonom pedig az ágyam végében hever. Nyújtózkodóm egyet, a nap csodásan ragyogja be a szobát, a kis két személyes kanapé előtti kis asztalon egy kosár hever, tegnap este még nem volt ott, a kíváncsiság arra késztet, hogy megnézzem mi van benne, de még nem szabad felkelnem az ágyból. Kedvenc nővérkém lép be az ajtón.
- Jó reggelt szépségem! Hogy vagy ma reggel?
- A tegnap történtekhez képest jobban. Doris, kitől van az a kosár, tegnap még nem volt itt?- nem válaszol, csak a folyosó felé biccent, ülésbe tornázom magam, kipillantok a kis ablakon, a kinti székek egyikén alszik, ha lehet ezt így nevezni.
- Valamikor hajnali 3 óra körül érkezett, egy ideig nézte ahogy alszol, majd ő is elaludt. Nem volt ez máshogy régen sem, amikor csak ideje engedte melletted volt. - csak néztem ahogy ott ült, még most sem tudom mit kéne éreznem.
- Oda adnád a kosarat? - kértem meg Dorist
- Hát persze.- lépett az asztalhoz, majd kezembe adta a csomagot. - Hamarosan jönnek érted, nagy labor, ct, meg hasonló. - nézett vissza még az ajtóból mielőtt kilépett volna rajta, csak bólintottam egyet. Gyönyőrű volt a kosár, telefonomhoz nyúltam és készítettem róla egy fényképet. Nem vagyok biztos abban, hogy ki kéne e bontanom, de furdal a kíváncsiság. Édességek, és egy boríték, a kedvenc csokimat azonnal felbontottam, és egy kockát ettem is belőle, vizsgálat előtt nem akarok túl sokat enni.A borítékhoz nyúltam, Sarah, hevert könnyed betűkkel az elején. Óvatosan bontottam fel, egy dvd és egy levél volt benne, a dvd-t vissza tettem a borítékba, számítógép hiányában ugyanis nem tudom megnézni. A levélhez nyúltam, nem tudom készen állok e arra, hogy elolvassam. Ahogy széthajtogattam egy fénykép esett ki belőle, mosolyogva nézegettem a képecskét, Harry és én voltunk rajta. Az idillt az ajtó nyitódása zavarta meg, egy ápoló fiú jött egy kerekesszékkel, vizsgálatra kell mennem, de én el akartam még olvasni a levelet. Átültem a kerekesszékbe, és a kendőt a kezemben szorítva indultunk a vizsgálatokra, az ajtó nyitódására azonnal felriadt, nem néztem rá, csak a kezemben heverő kis anyaggal játszadoztam, próbáltam nem tudomást venni róla.
Remélem tetszett az új rész, hamarosan érkezik a következő. Kérlek hagyjatok magatok után valami nyomot, nagyon sokat jelentene. Nagy ölelés: *Anna*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése